A lovas színház egy megvalósult álom, mely az ember, a művészet és a ló elválaszthatatlan egységét hivatott létrehozni. Pintér Tiborral külön utakon indultunk el térben és időben egyaránt, mégis egyszerre értünk ugyanoda, ahhoz az egyedülálló művészeti kifejezésmódhoz, amit lovas színháznak neveznek. Szerencsés adottságok birtokosai lehettünk mindketten. Egyik részről, Pintér Tibor színész diplomája, lovastudása, és az általa vezetett Sziget Színház művészeinek társulata. Másik részről a három évtizednyi lótenyésztő és lovas versenyzői tapasztalatom, valamint a tulajdonomban lévő történelmi múltú komáromi lovarda, ami otthona a színháznak. Szobrászművészként és számtalan lovasfilm rendezőjeként nagyszerű összhangban igazi alkotó gárdává váltunk.

A lovas jelenetek szakmai színvonalát a Nemzeti Lovas Őrség komáromi alegysége garantálja, melynek parancsnokaként magam is részt veszek az előadásokon. A Komáromi Lovas Színház büszke arra, hogy örökre beírta nevét a magyar színháztörténelembe.

Az elmúlt három esztendőben e történelmi falak közé látogató vendégeknek olyan élményben lehetett része, mely Magyarországon egyedülálló. A Lovarda tulajdonosainak vágya, hogy ez az épület legalább még száz évig szolgálja a lovas társadalmat és azt a közönséget, aki kíváncsi a benne tartandó előadásokra. Várjuk Önöket is szeretettel, látogassanak el Önök is a Komáromi fedeles lovardába!

A 2011-es évadra tervezett programok

Március 12. 18 óra       A Költő Óriás Legendája (Petőfi életét feldolgozó ünnepi műsor)
Április 29-30. 18 óra    Lúdas Matyi (zenés népi játék, premier)
Június 4. 19 óra           Pintér Tibor Show (az ország legkiválóbb lovasszínészeinek egyedülálló lovasparádéja)
Július 15-16. 19 óra     Trója (rockopera, kiemelt helyárral)
Augusztus 19-20. 20:30 óra    Honfoglalás (szabadtéri előadás,premier, új magyar rockopera, kiemelt helyárral)
Szeptember 24. 18 óra    Mágnás Miska
Október 22. 18 óra      Vágtató forradalom (forradalmi pillanatok lóháton)
December 3. 17 óra     “Hull a pelyhes” (Mikulás napi lovas gála)

Általános információk az előadásokról
Az előadás zárt, fedeles Lovardában tekinthető meg. Nem szükséges színházi öltözet!
A csarnoknak jó a klímája, de nem fűtött.
Az előadás közben 1 szünet van.
A nézők lelátón helyezkedhetnek el, a helyek elfoglalása érkezési sorrendben történik.
Az előadást mindenki saját felelősségére látogathatja.

További látnivalók
Leave Comment